Könnyű ma kiégni. Minden átalakulóban van körülöttünk, a társadalmi szabályok, a családon belüli munkamegosztás, sok a feladatunk, de nem jól strukturált, és nem feltétlenül jó az elosztása sem. Paradox, de több a céltalanul töltött szabadidőnk is, amikor csak ücsörgünk a tv előtt, vagy éppen túl sokat rágódunk magunkon, a velünk történteken. Számos pozitív hozadéka van ennek az átalakulásnak, a változás jó, de nem könnyíti meg a lelki egyensúlyunk megőrzését.
Sokunk számára ismerős a kimerültségnek az a foka, amikor már nem találjuk az örömöt abban, amit csinálunk, nem tudunk mit kezdeni a ránk nehezedő érzelmi megterheléssel, a stresszel, fizikailag is lemerülünk, elfogynak az energiáink és a tartalékaink. Nap-nap után egyre kedvetlenebbül tesszük a dolgunkat egy olyan negatív spirálba kerülve, ami még inkább a fásultság, vagy akár a depresszió, illetve testi megbetegedések felé lök.
A kiégés közvetlen oka egyénenként más és más, fakadhat abból, hogy túlzott hajszának, erőfeszítésnek tesszük ki magunkat, ahogy abból is, hogy szinte teljesen tehermentesek vagyunk, kevés a dolgunk, nem használjuk ki kellőképpen a képességeinket, ezért céltalannak, üresnek érezzük az életünket. Nem kedvez a kedélyállapotunknak az sem, ha keveset vagy rosszul alszunk, ha állandóan szorongva figyeljük, monitorozzuk magunkat, és gondolataink rendre magunk körül forognak, de az sem, ha nem tudunk határozottan nemet mondani, így többet vállalunk, mint amit elbírunk.
Vannak azonban olyan emberek, akik mindennek dacára elégedetten élnek, folyamatosan, nagy erőbefektetéssel, de mégis lelkesen, örömmel végzik a dolgukat anélkül, hogy ki lennének téve a kiégés veszélyének. Mi lehet az ő titkuk? Mi az a védőfaktor, amely megóvja őket a testi-érzelmi-mentális kimerültségtől?
A titok nyitja azt hiszem a hozzáállásuk. Viktor Frankl szerint az ember képes túllépni önmagán, és megújulni. Értelmes életre törekszik, és nem kételkedik abban, hogy élete eredendően jó. Az ember társas lény, így természeténél fogva nemcsak a saját érdekeivel törődik, hanem egy nagyobb egészbe, az őt körülvevő világba illeszkedik. Célja az értelembeteljesítés, és ez a pozitív gondolat segíti és ösztönzi őt még a számára terhes feladatok elvégzésekor is. Frankl gondolataival egyetértve én is azt tapasztalom, ha sikerül megtalálni az értelmet az életünkben, a szeretteinkkel való kapcsolatunkban, a munkánkban, feladatainkban, a mindennapi rutinban, könnyebben nyerjük vissza az egyensúlyunkat egy-egy mélypont után, vagy éppen el is kerülhetjük azt.
A kiégés vagy egy kiégés közeli állapot tanítómesterünk is lehet, hiszen arra figyelmeztet, hogy valami nem jól működik az életünkben, pontosabban mi nem jól működünk az életünkben. A külső körülményeken nem biztos, hogy változtatni tudunk, a saját látásmódunkon azonban igen. Ma már barátommá szegődött annak kimerültségtől betegen töltött napnak az emléke, mely pár évvel ezelőtt esett meg velem. Ezt a napot megelőző pár hónapban egyre kevesebb örömöt találtam a napi teendőimben, és egyre inkább belelovalltam magam az önsajnáltba, egészen addig, míg egy nap nem bírtam felkelni. Ez a kényszerű, korántsem kellemes pihenőnap azonban rádöbbentett arra, hogy a sok feladatom, teendőm azt is jelenti, hogy van családom, akiket szeretek, és akik szeretnek, akikről gondoskodhatok, ahogy ők is gondoskodnak rólam, és mennyivel jobb tenni a dolgom, mint erőtlenül feküdni. Tudatosult bennem, hogy én vagyok a felelős azért, hogyan élem meg a feladataimat, az, hogy megtalálom-e bennük az örömöt, csak rajtam múlik. Ha elfáradok, bosszankodok, hogy sok a teher, mindig eszembe jut ez a nap, és hálára késztet, hogy megvan az erőm annak elvégzéséhez, ami rám vár, és vannak körülöttem, akiért elvégezhetem azokat.
Ahogy oly sok mindenben, úgy a kimerültség megelőzése, elkerülése, vagy megoldása terén is különbözünk, van, akinek a sport, van, akinek a család, a barátok támogatása, másnak a meditáció, az elmélyülés, a dolgok átértékelése segít felvenni a harcot a kiégéssel, megőrizi a belső békét, értelmet találni az életben. Nincs egységes recept, talán csak annyi, hogy rajtunk múlik. Szabadok vagyunk a tekintetben, hogyan tekintünk az életünkre.