Nemrég kísérletbe fogtam, időlegesen felfüggesztem a kávé ivást. Az indokokról az előző írásban beszéltem. A lényeg, hogy folyamatosan figyelem magam, szomato-fókusz gyakorlatokkal igyekszem felfejteni, mi lehet az oka a kávéhoz való szenvedélyes ragaszkodásnak. Az továbbiakban az első napok tapasztalatit osztom meg.

A kávé nélküli első napról azért nem született bejegyzés, mert nem történt semmi érdemleges. Gyakorlatilag végig aludtam. Amikor először keltem úgy reggel, hogy az első utam nem a kávéfőző géphez vezetett, nem igazán találtam a helyemet és némi téblábolás után úgy döntöttem visszafekszem. Aztán többször nekifutottam még a napnak, tettem-vettem, de fáradtnak éreztem magam és jobbnak találtam vízszintes pozíciót felvenni. Szóval úgy tűnik a koffein valamimet nagyon birizgálta, ami eddig nem tudott pihenni és most végre kifújhatta magát.

Tompítás

Az általános tompaság mellett jelen volt még a hiányérzet. Volt egy olyan gondolatom, hogy a radikális megvonást lehetne enyhíteni egyéb koffein tartalmú dolgokkal, teával vagy kakaóval, de végül arra jutottam, hogy nem maszatolok, teljes megvonást valósítok meg. Viszont a szertartás részét, miszerint hogy bizonyos időközönként valamilyen meleg italt iszom megtartottam egyelőre. Ezek gyümölcs vagy rooibos teákat jelentenek, szóval olyan főzeteket amik nem tartalmaznak koffeint.

Szabad tér

Mivel a hiány és a vágyakozás egyértelműen jelentkezett, a szomato-fókusz gyakorlatokat is elkezdtem az első naptól, mivel ennek az egész kísérletnek az a célja, hogy kiderítsem mi a kávé utáni sóvárgás természetrajza, mit pótol és mit akarok elfedni vele tudattalanul.

Leültem, elcsendesítettem magam körül mindent, és egy rövid relaxáció után elkezdtem a fókuszolást, azaz a koncentrált befele figyelést. Rengeteg minden cikázott bennem, gondolatok, érzések kavalkádja. A napi, pillanatnyi megoldandó feladatok keveredtek a kávéval kapcsolatos tartalmakkal. Mindenféle munka rendrakással kezdődik és végződik, nem kivétel ez alól a belső munka sem. Ezt a funkciót tölti be a fókuszolás során a szabad tér gyakorlat, ami segítségével egy lépést hátra lépünk, hogy ne vesszünk el a zűrzavarban. Elképzeltem egy szobát, ami ez esetben egy lomokkal teli padlásszoba képe volt. Ha felmerült egy aktuális probléma, vagy gondolattöredék, megvártam míg képileg is látom magam előtt egy-egy tárggyal megszemélyesítve. Ezeket a tárgyakat képzeletben egyesével bedobozoltam és a szoba szélére toltam. Így nem sokkal később valóban keletkezett egy szabad tér, ahol végre kettesben maradhattam az aktuális fókuszálás tárgyával a kávéval, és a hozzá kapcsolódó érzelmi viszonyulásommal.

Fókuszban a testérzet

A fókuszolás nem intellektuális elemzés, itt az átélt érzetből bomlanak ki a válaszok. Ezért befele figyelve arra koncentráltam milyen érzések bukkannak fel a testemben érzet szintjén, ha a kávézásra gondolok. Az első benyomás amit tapasztaltam, a mellkasom körüli forróság volt, éreztem a felgyorsult szívverésem, az általa keltett hullámzást, lüktetést. Mindemellett jelen volt egy kis émelygés is és izgatottság. Idővel észrevettem, hogy fortyogó forróság mélyén van egy kimondottan hideg, fémes pont is. Mindezzel egy időben hűvösséget éreztem a medencém tájékán is. Ez egy kimondottan összetett érzet csomag, bár nem ért meglepetésként, sejtettem, hogy kávézáshoz való viszony igencsak összetett. Feltettem magamnak a kérdést, melyik terület kíván jelenleg figyelmet, mi a legerősebb megnyilvánulás? A mellkasi forróság ezen a napon egyértelműen előre tolakodott, elfedve a kellemetlenebb tüneteket. Ezért erre a területre koncentráltam, elmerülve benne fogantyút keresve mi lehet ez az érzés. A fókuszolásban fogantyúnak nevezzük azt a segédeszközt amikor egy képet, szót keresünk ami illeszkedik az átélt érzethez, hogy ennek segítségével pontosabban meg tudjon mutatkozni.

Boldog idők

Egy kép jelent meg előttem a középiskolás időszakból, a szereplői nem voltak kivehetőek, a helyszín sem, gondolom nem is lényeges, valószínűleg nem egy valóságos eseményt mutatott, inkább csak hangulatkép volt egy időszakról. Nekem ez az életszakasz nagyon fontos és meghatározó volt. Az alkohol még nem volt különösebben előtérben, iskola után kávézókba jártunk, ahol egy-egy erősen cukrozott és tejszínben úszó dupla felett ültünk órákig, hangos és érzelmes beszélgetéseket folytatva a vendéglátósok legnagyobb örömére. Szóban fogantyúnak a barátság szó került előtérbe.

Tehát a kávézás élménye az egyik legboldogabb időszakomhoz kötődik. A nagy baráti beszélgetésekhez, ahhoz a felfokozott, érzelmileg csúcsra járatott életkorhoz, amikor világmegváltó ötleteim voltak és kétségem sem volt afelől, hogy ezeket meg is valósítom.
Tehát úgy tűnik a koffein segítségével időszakosan ezt a kirobbanó energiát és pozitivitást igyekeztem megidézni, legalábbis annak az érzetét.

Most úgy gondolom e miatt nem fogok stimulánshoz nyúlni, hosszú távon érdemes olyan célokat, ideákat kitalálni, amik önmagukban megteremtik az euforikus boldogság érzést mindenféle pótszer nélkül.

Elsőre ennyi bomlott ki a kávéval kapcsolatos érzelmi csomagból… folytatom a szomató-fókusz gyakorlatokat és ások lejjebb. Az kutató munka folytatódik, sorozatban írom meg miket hozok fel a mélyből.