Stressz… a mindennapjaink része. Együtt élünk vele.
Konkrétan az életben létünk egyik jele.
Hiszen a stressz nem más, mint reagálás az életre.
Épp ezért nem mindegy, hogy milyen a hozzá fűződő viszonyunk.
Ellenségünk vagy szövetségesünk?
Nézhetünk-e rá más szemmel, hogy akadályozónk helyett támogatónk legyen?
Igen, a stressz megszelidíthető. Ha megtesszük, annak eredménye magáért beszél majd.
A Stresszfeszt Neked szól, ha:
– tudni szeretnéd, hogyan is lehet megszelidíteni a mindennapi stresszt, és belőle erőforrást nyerni
– hallani szeretnéd mások sikeres megküzdési történetét, amely inspirálhat Téged is
– ha jó lenne meglátni, mennyi, de mennyi erőforrásod van azon kívül, amit hiszel
– ha szeretnél megnyugodni abban, hogy a kor előrehaladása pozitívan is megélhető
– ha életmódváltásodhoz szükséged lenne a professzionális önkontroll elsajátítására
– ha a gyermeked tarisznyájába belecsempésznéd a lelki rugalmasság ajándékát útravalóul
– ha megtanulnád, hogyan lehetnél igazán mélyen empatikus magaddal, amikor épp stresszelsz
– ha veszteséged van és nem tudod, hogyan dolgozd fel, mit kezdj a fájdalommal
– ha jól esne egy masszázs, mert elfáradtál a hétköznapokban
– vagy ha egyszerűen csak szeretnéd élvezetesen, mégis hasznosan, sokszínűen eltölteni a napodat. A stresszel, mégis stressz nélkül.
Előadók
Kósa Erika
a Kósa Erika Akadémia Alapítója, az EQ Szexi mozgalom elindítója, üzletasszony
Bővebben
A leggazdagabb magyarok és a legbefolyásosabb hazai üzletasszonyok egyikévé vált azáltal, hogy mások sikeressé tételétől tette függővé a saját sikerét. Közel 70 ezer ember köszönheti neki karrierje lendületes indítását vagy fejlesztését.
Empatikus képessége, magasan kiemelkedő EQ-ja tette olyan kapcsolatépítő mesterré, aki a nők számára korábban elérhetetlennek tűnő magasságokba jutott úgy, hogy ugyanide repítette vele szövetkező partnereit és cégeit is.
Kocsis Gábor
coach, harcművész, űrkutató mérnök, stroke túlélő
Bővebben
A használd fel. hu – Magyarország egyik leginspirálóbb blogjának létrehozója, működtetője.
Mottója: “Igazán magasra szállni csak a mélyből lehet.”
Vizin Anita
coach, tréner, az Énerő Akadémia megálmodója
Bővebben
Pályafutását jogászként kezdte. Az elmúlt 15 évben büntetőbírói hivatása során az egyéni nehéz élethelyzetek, krízisek sokaságát kísérte figyelemmel. Mindeközben maga is sok stresszt élt meg, majd 2017-től elindult a hivatásváltás felé.
Jelenleg coachként és trénerként munkájának fókuszában a reziliencia, azaz a lelki rugalmasság, megküzdési képesség fejlesztése áll. Célja a stresszel és a nehézségekkel kapcsolatos általános negatív szemlélet újraformálása. Az, hogy a hozzá fordulók egy másfajta szemüvegen keresztül megláthassák a nehézségeikben a fejlődés lehetőségét, a normál mértékű stressz előrelendítő hatását, és a saját erőforrásuk tudatában a leghatékonyabb megoldásokat.
Karaszi Andrea
coach, tréner, igazságügyi mediátor, közgazdász
Bővebben
Közgazdászként indult és több évtizedet töltött a multik világában vezetőként. Emellett azonban friss anyukaként összetalálkozott egy másfajta élet- és kommunikációs szemlélettel, Dr. Thomas Gordon kommunikációs modelljével, mely nagyon hamar a mindennapjainak és a munkájának részévé vált. Mára már 30 év tapasztalata sűrűsödik össze konzultációs beszélgetéseiben, melyek segítő hatékonyságát sok elégedett ügyfélvélemény igazolja vissza.
Gyurcsek András
self-empathy tréner, fókusz kísérő
Bővebben
Elsősorban meditáció és relaxáció oktató, emellett a szomatikus módszerek keltették fel az érdeklődését, tanult autogén tréninget, fókuszolást és Do-In-t.
2018 végén rosszindulatú melanómát diagnosztizáltak nála, az ezzel való megküzdésben és a felépülési folyamatban nagy segítségére voltak az elsajátított módszerek és mindezek szintéziseként megalkotta a self-empathy rendszert.
Illés Hilda
viselkedéselemző, alapozó fejlesztő, jogász
Bővebben
Jogászként végzett, első gyermeke születéséig a BRFK Kommunikációs Osztályának osztályvezető-helyetteseként dolgozott. A három gyermekével otthon töltött idő alatt azonban valóra váltotta gyermekkori álmát, pszichológiai tanulmányokba kezdett, és viselkedéselemző diplomát szerzett, majd a Debreceni Egyetem mester szakán, tanácsadás- és iskolapszichológia szakirányon tett záróvizsgát.
Jelenleg a váci Kistigris Fejlesztőponton alapozó fejlesztőként, mozgásfejlesztés útján segíti a gyermekek idegrendszeri érését, emellett az Énerő Akadémia fejlesztő szakembere, a 7köznapi pszichológia blog rendszeres publikálója.
Játékterápiát, művészetterápiás technikákat ötvözve a stresszel való megküzdést segítendő tréningeket vezet, továbbá a mese szorongásoldó- és közösségteremtő erejét felhasználva mesecsoportokat szervez, ahol a résztvevők a mesehősök útja által egy-egy lehetséges megoldást is láthatnak az életben felmerülő nehézségekre, problémákra.
Mlinárik Andrea
mentálhigiénés szakember, Gyászfeldolgozás Módszer® Specialista, okleveles WÉK (Williams Életkészségek) facilitátor
Bővebben
Építészként közel 20 évet műszaki pályán töltött, az elmúlt 10 évben informatikai, jogi szakterületen dolgozott. Új hivatásában, mentálhigiénés szakemberként találta meg személyes és szakmai működésének egyensúlyát. Az emberi kapcsolódások, a belőlük fakadó egyensúlyvesztések, konfliktusok, a változások alakította élethelyzetek megoldása lett működésének leghangsúlyosabb fókusza. Több, egyensúly visszanyerő, önsegítő módszer hivatalos facilitátora, specialistája. Egyéni és csoportos programjai az Énerő Akadémián is elérhetőek.
Nagy Péter
mentálhigiénés segítő, masszőr
Bővebben
Korábban a SOTE Pszichiátriai Klinika Nappali Szanatóriumában dolgozott foglalkoztató terapeutaként, ahol művészeti foglalkozásokat vezetett.
Itt két éves mentálhigiénés szakember képzésen, majd a Szimbólumterápiás Egyesületnél autogén tréning oktató tanfolyamon vett részt.
Önálló iparművészeti tevékenységet végez, saját műhelyt épített, és kovácsműves-ötvösként rendszeres kiállító, nemzetközi és hazai díjak nyertese.
Az utóbbi időben leginkább az érintésben hisz: watsu, aichi, shiatsu és gyógymasszőri képzésen vett részt, 5 éve ezekkel a módszerekkel praktizál.
Programok
Időpont
Előadás
Workshop I.
Workshop II.
10:00-10:15
Regisztráció
10:15-10:30
Megnyitó
10:30-11:30
Vizin Anita: Ellenségből szövetséges – a stresszhez fűződő viszonyunk újraformálása
Gyurcsek András: Empátia a Belső Gyermekkel – relaxáció és fókuszolás
Nagy Péter: A stresszoldó érintés – Masszírozás I.
11:30-12:30
Kósa Erika: Ne legyünk cirkuszi tányérpörgetők!
Nagy Péter: A stresszoldó érintés – Masszírozás II.
12:30-13:30
Gyurcsek András: Empátia a stresszelő önmagunkkal
Illés Hilda: Mesekör: Hogyan győzheted le a Sárkányt? Megküzdési módok a mesékben
Karaszi Andrea: Akkumulátor töltés
13:30-14:30
Karaszi Andrea: Akarjuk és mégsem megy, avagy önkontrollunk csapdái
Mlinárik Andrea: Ha összetört a szívünk – Ismerd meg a Gyászfeldolgozás Módszer® csoportos vagy egyéni, önsegítő programját!
Vizin Anita: Nézőpontváltó mini-coaching
14:30-15:30
Illés Hilda: Hamuban sült pogácsa a gyermeki lélek számára – 7 módszer a gyermekek lelki rugalmasságának növelésére
Gyurcsek András: Empátia a Belső Kritikussal – relaxáció és fókuszolás
Vizin Anita, Karaszi Andrea: A reziliencia kerék mint check-list a nehézségek idején
15:30-16:30
Kocsis Gábor: A válsághelyzet, mint erőforrás
16:30-17:30
Zárás, sorsolás
A belépőjegy megvásárlásával valamennyi előadásra, és akár két workshopra biztosíthatod a részvételedet. A workshopokra való jelentkezés az esemény napján a helyszínen, a regisztrációkor történik érkezési sorrendben.
A helyszínen jegyek korlátozott számban 4.500,- Ft-ért kaphatók.
A nap végén a regisztrált látogatók között több, 2020. január 1. és április 30. között megrendezérsre kerülő tréning és workshop részvételi jegyét, illetve egyéni foglalkozásra (coaching, relaxáció, fókuszolás) jogosító kupont sorsolunk ki.
Előadások
10:30-11:30
Vizin Anita
Ellenségből szövetséges – a stresszhez fűződő viszonyunk újraformálása
Ha már stresszelsz, állítsd ezt a szolgálatodba! Ezt üzeni ez az előadás, amely alapján forradalmi és pozitív változás következhet be a stresszhez fűződő viszonyodban.
Talán azért jössz el erre az egész napos eseményre, mert eleged van abból, hogy a stressz a mindennapjaid része, talán úgy érzed, gátol Téged abban, hogy boldogan és elégedetten, sikeresen éld az életedet. Talán szeretnél vele mihamarabb leszámolni, mint valami ádáz ellenséggel.
De biztos, hogy ez a legjobb megoldás? A stressz tényleg életünk megrontója? A válasz egyértelműen NEM.
A legújabb kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy a normál mértékű stressznek a szervezetünkre gyakorolt hatása nagyrészt attől függ, hogy a stresszt egyébként kifejezetten káros és elkerülendő, vagy esetleg épp ellenkezőleg, minket segítő és hasznos élménynek tekintjük-e.
De vajon mik azok a tényezők, amelyeken keresztül a gondolkodási beállítódásunkat megváltoztathatjuk? Hogyan válhat a stresszt életünk legnagyobb mumusából életünk egyik legnagyobb segítőjévé?
Az előadáson új stratégiákat ismerhetünk meg, és olyan gyakorlati tanácsokat kaphatunk, amelyek segítségünkre lesznek abban, hogy ezt a viszonyt újrahuzalozzuk és a stresszt a támogatónkká szelidítsük.
11:30-12:30
Kósa Erika
Ne legyünk cirkuszi tányérpörgetők!
Hogyan uraljuk az időt, hogy ne az idő legyen úrrá rajtunk?
Mit kezdhetünk a halogatás kisördögeivel?
Kósa Erika harmóniateremtő és kapcsolatteremtő képessége legendás. Tőle valóban meg lehet tanulni, hogyan lehet sikerre vezető összhangot teremteni a magánélet és a munkahely, a család és az üzlet szakadatlan kihívásai között.
Az előadáson arról is hasznos gondolatokat kaphatunk Tőle, hogyan lehet tartással, méltósággal felkészülni idős éveinkre, hogyan tudjuk kisimítani lélekráncainkat.
12:30-13:30
Karaszi Andrea
Akarjuk és mégsem megy, avagy önkontrollunk csapdái
Adtuk már fel a fogyókúrát? Ismerjük a lelkes kezdés és stresszes befejezés keserűségét?
Van-e ebben valami törvényszerűség vagy higgyük el magunknak lesújtó önkritikáinkat:
„Akaratgyenge vagyok” – „Még erre sem vagyok képes” – „Mindenkinek sikerül, csak nekem nem”.
Mit érdemes tudni az akaraterőnkről, hogy hatékonyabban szolgáljon minket és céljainkat?
Hol vannak önkontrollunk buktatói és mit tehetünk ellenük?
50 percnyi hasznos gondolat és sok ötlet az akaraterőnk fejlesztésével kapcsolatban.
13:30-14:30
Gyurcsek András
Empátia a stresszelő önmagunkkal
Kivel ne fordult volna már elő, hogy stresszelt és emiatt még ráadásul dühös is lett magára? Vagy éppen türelmetlenné vált, mert pl egy vizsga során nem nyugodott le elég hamar?
Megesik néha, hogy vádoljuk önmagunkat amiatt, mert félünk vagy idegesek vagyunk egy nehéz szituációban, ahelyett, hogy lazán állnánk neki a kihívásoknak.
A stresszes helyzetek átélése során csupa olyan érzés születhet meg bennünk, ami tovább fokozza a feszültséget, így oda-vissza hatással létrejön egy negatív spirál.
Ennek a tendenciának megállítása és visszafordítása lehetséges, ha megtanulunk empátiával fordulni lényünkhöz, tetteinkhez és érzelmeinkhez akkor is, ha azok éppen kellemetlennek is tűnnek az adott pillanatban.
A self-empathy módszer lépésről lépésre végigkísér ezen az úton. Fókusz módszerrel és kontemplatív gyakorlatokkal újra valós kapcsolatot teremthetünk önmagunkkal, és ez átértékeli a stresszhez való viszonyulásunkat is.
14:30-15:30
Illés Hilda
Hamuban sült pogácsa a gyermeki lélek számára – 7 módszer a gyermekek lelki rugalmasságának növelésére
A stressz, a nehéz élethelyzetek, a félelmek nem csak a mi életünkben, hanem a gyermekek világában is jelen vannak. A fájdalmak, a kisebb vagy nagyobb traumák hozzátartoznak az életükhöz. Egy családtag elvesztése, a szülők válása vagy éppen egy költözés, kistestvér születése a család egészét megbolygatják, és nyomot hagyhatnak a gyermekek lelkén is. Mindemellett a rohanó mindennapjainkban ők is ki vannak téve az idői sürgetettségnek, a rájuk zúduló rengeteg ingernek, ami hatással lehet az idegrendszeri érésükre is.
Mit tehetünk szülőként, pedagógusként, családtagként annak érdekében, hogy oldjuk a bennük lévő szorongást? Hogyan kezeljük félelmeiket, ha szörnyek bukkannak elő a sötétben?
Hogyan fejleszthetjük őket, hogy képesek legyenek kontrollt gyakorolni a testük és a tudatuk felett? Miként segítsük őket az ellazulásban, amikor néha nekünk is nehezen megy?
Mi mindent tehetünk azért, hogy lélekben erős, egészséges, reziliens emberek legyenek, akik felnőttként majd meg tudnak birkózni az eléjük gördülő akadályokkal?
A gyakorlatokkal fűszerezett előadásban ezekre a kérdésekre keressük a választ oly módon, hogy közben a mindennapokba is beépíthető, alkalmazható megoldásokat gyűjtünk.
15:30-16:30
Kocsis Gábor
A válsághelyzet, mint erőforrás
Hogyan alakítsd át a nehézségeidet lehetőségekké? – avagy az érem két oldala
Gábor hiszi, hogy minden negatív tapasztalatunkat fel tudjuk használni arra, hogy fejlődjünk és szebbé tegyük az életünket. Ezért hozta létre a hasznaldfel.hu oldalt, ami néhány év alatt Magyarország egyik legnépszerűbb inspiráló blogja lett. Mindez pedig egy stroke-al indult…
Gábor ma már hálás a stroke-ért: hiszen ennek a csatának köszönheti élete legfontosabb felismeréseit. Rengeteget tanult a felépülés során, és megértette általa, hogy mindent ugyan nem tudunk irányítani az életünkben, de minden egyes tapasztalatunk nagyon fontos lehetőségeket hoz magával, és rajtunk múlik, hogy élünk-e ezekkel a lehetőségekkel.
Workshopok
10:30-11:30
Gyurcsek András
Empátia a Belső Gyermekkel – relaxáció és fókuszolás
Az hogy mi válik stresszforrássá és mi nem, erősen szubjektív. Ugyanazokban a helyzetekben van, aki nyugodt marad, míg más úgy érzi, menten felrobban. Sok esetben a gyerekkorban gyökerezik, az, hogy mit tekintünk stresszornak, és az is, hogyan reagálunk rá.
Ezen a workshopon fókuszolás technikával felvesszük a kapcsolatot a Belső Gyermek énrészünkkel, teret adunk érzéseinek, megadva neki azt az empatikus figyelmet, amit valószínüleg az adott időszakban nem kapott meg maradéktalanul.
A foglalkozás széken ülve történik, nem igényel átöltözést, különösebb rákészülést.
10:30-11:30
Nagy Péter
A stresszoldó érintés – Masszírozás I.
Saját testünkkel való kapcsolatunk alapvetően meghatározza a világgal, az élettel és másokkal való kapcsolatunkat, hiszen éppen olyan univerzum, mint ami körülvesz bennünket. Felfedezni érzéseink végtelen tárházát, melyek után a szavak és gondolatok csupán csak kullognak, egyet jelent a világ, az élet és a létezés által felkínált lehetőségek beteljesítésével.
Stresszreakció a testre, testérzetekre és az érzelmekre vonatkoztatva a szeparáció élményét hozhatja létre. Ezen az alkalmon felidézzük, megjelenítjük és azonosítjuk a stressz hatásait a testben imaginatív gyakorlatok segítségével. A tréning második felében megtapasztalhatjuk, hogy ezeket a jelenségeket hogyan változtatja meg az érintés. Ebben segítségünkre lesz többféle masszázskultúra kipróbálásának lehetősége. (shiatsu, kranioszakrális terápia, thai- és indiai fejmasszázs). Ezek az irányzatok ruhában végezhetőek, átöltözést, különösebb rákészülést nem igényelnek.
11:30-12:30
Nagy Péter
A stresszoldó érintés – Masszírozás II.
Saját testünkkel való kapcsolatunk alapvetően meghatározza a világgal, az élettel és másokkal való kapcsolatunkat, hiszen éppen olyan univerzum, mint ami körülvesz bennünket. Felfedezni érzéseink végtelen tárházát, melyek után a szavak és gondolatok csupán csak kullognak, egyet jelent a világ, az élet és a létezés által felkínált lehetőségek beteljesítésével.
Stresszreakció a testre, testérzetekre és az érzelmekre vonatkoztatva a szeparáció élményét hozhatja létre. Ezen az alkalmon felidézzük, megjelenítjük és azonosítjuk a stressz hatásait a testben imaginatív gyakorlatok segítségével. A tréning második felében megtapasztalhatjuk, hogy ezeket a jelenségeket hogyan változtatja meg az érintés. Ebben segítségünkre lesz többféle masszázskultúra kipróbálásának lehetősége. (shiatsu, kranioszakrális terápia, thai- és indiai fejmasszázs). Ezek az irányzatok ruhában végezhetőek, átöltözést, különösebb rákészülést nem igényelnek.
12:30-13:30
Karaszi Andrea
Akkumulátor töltés
Napjainkban rengeteg nehéz helyzetben szükséges helytállnunk, melyben erőforrás készletünk időnként igencsak megcsappan.
De vajon gondoskodunk-e az utántöltésről?
Egyáltalán hogy lehet ezt jól illetve hatékonyan csinálni?
Egy hasznos gyakorlat keretében nézzünk szembe önszabotázsunkkal, annak érdekében, hogy legyen lehetőségünk ezentúl másképp is tenni önmagunkért.
12:30-13:30
Illés Hilda
Mesekör: Hogyan győzheted le a Sárkányt?
Megküzdési módok a mesékben
A mesékben megjelennek mindennapi élethelyzeteink, küzdelmeink, kapcsolataink, különböző szerepeink, így megoldást kínálhatnak problémáinkra. Mesehallgatás, meseolvasás közben ellazulunk, ezért a mesék kiválóan alkalmasak arra, hogy oldják szorongásunkat, csökkentsék a bennünk lévő stresszt.
A workshopon élőszavas mesemondással végigjárjuk együtt a mesehős útját, megvívjuk küzdelmeit, majd a mesében megjelenő megküzdési módok átbeszélése, és szimbólum kártyák használata révén rápillanthatunk arra, hol is tartunk a saját életük útján, hogyan küzdünk mi magunk a nehéz élethelyzetekben. A mesehallgatás által feltöltődhetünk, vagy akár ihletet kaphatunk egy aktuális problémánk megoldásához.
13:30-14:30
Vizin Anita
Nézőpontváltó mini-coaching
Amikor egy addig ismeretlen, nehéz helyzetbe kerülünk, néha elbizonytalanodunk a megoldást illetően, vagy épp nem látjuk a fától az erdőt. Előfordul, hogy nem tudjuk ösztönösen, milyen belső erőforrásunkhoz is nyúljunk. Ilyenkor szükség lehet egy perspektívaváltásra, hogy a megszokott keretek közül kitekintsünk, mert az váratlan fordulatokat, ötleteket, újszerű megközelítéseket generálhat.
Hozd magaddal egy elakadásodat, és a különösen szenzitív Ankh coaching kártyák, valamint az elgondolkodtató kérdések segítségével nézz rá egy másik szemüveggel, hátha új megvilágításba kerülnek a dolgok, és kirajzolódik a megoldásod.
13:30-14:30
Mlinárik Andrea
Ha összetört a szívünk
Tájékoztató bemutató veszteségeink hatásáról, és a Gyászfeldolgozás módszerről
„… mert azt megtanultuk, hogyan szerezzünk meg valamit, de azt nem, vajon mit tegyünk, ha elveszítjük azt…” (J. W. James-R. Friedman)
Érezted már valaha, hogy összetört a szíved? Ha igen, akkor biztosan volt veszteség az életedben haláleset, válás, szakítás, csalódás, költözés vagy egy háziállat elvesztése során.
Mit jelent a gyászfeldolgozás? Milyen hiedelmek és közhelyek léteznek a gyászról?
Az idő vajon tényleg mindent megold?
„Engedd el és élj!” – Hányszor halljuk, de hogyan csináljuk?
Honnan tudhatjuk, hogy egy veszteségünk feldolgozatlan?
„Légy erős!” Vajon segítenek –e a sztereotípiák?
Lehet-e egy gyászoló jókedvű? Minden gyász egyforma?
A veszteségélményünk hatékony feldolgozását segítő Gyászfeldolgozás Módszer® egyéni vagy csoportos program során sajátítható el, majd azt követően önsegítő eszközként későbbi veszteségeinek feldolgozása során is használni tudjuk, aminek eredményeként visszakapjuk a boldogabb és teljesebb életre való eredendő képességünket és energiánkat.
14:30-15:30
Vizin Anita, Karaszi Andrea
A reziliencia kerék mint check-list nehézségek idején
Amikor egy feszítő probléma előtt állunk, általában végiggondolunk egy-két szempontot, ami alapján eldöntjük, merre is menjünk tovább a megoldás felé. Néha azonban utólag derül ki, hogy valamit nem vettünk figyelembe, és talán ha mindent átgondoltunk volna, megalapozottabban döntöttünk volna.
Ezen a workshopon egy saját aktuális nehézségen keresztül ismerkedünk meg a reziliencia-kerék használatával, és körbejárjuk az énerő bevetésének különböző lehetőségeit.
Felfedezzük majd, hogy egy konkrét problémának mennyi aspektusa van, milyen sokrétű figyelemmel közelíthetünk felé, és hogy milyen színes eszköztárral rendelkezünk ahhoz, hogy tegyünk magunkért.
A 60 perc után kiderülhet, hogy a nehéz helyzetekből való felállásnak mennyi, de mennyi alternatívája és ajándéka van.
14:30-15:30
Gyurcsek András
Empátia a Belső Kritikussal – relaxáció és fókuszolás
A Belső Kritikus szabotázsát sejthetjük a háttérben, amikor olyan mondatokkal bombázzuk magunkat, hogy: „Úgysem fog sikerülni!”, „Te ehhez kevés vagy!” stb…
Ezen a workshopon fókuszolás technikával felvesszük a kapcsolatot a Belső Kritikus énrészünkkel, akit többnyire belső stresszornak, ellenségnek érzékelünk. Megérdeklődjük motivációit, szándékait, empátiával fordulunk felé és lépéseket teszünk az integrálása érdekében.
A foglalkozás széken ülve történik, nem igényel átöltözést, különösebb rákészülést.
Felkeltettük érdeklődését?
Lépjen velünk kapcsolatba
Ha szeretne értesülni eseményeinkről és blogbejegyzéseinkről, iratkozzon fel hírlevelünkre!